home
magyar

deutsch

  
 

Sajtó

Fesztiválra készülnek

Színpadon a francia zenészek

A vesouli zenekar vezetőjével, Jean-Marie Goux-szal már több mint tíz éve kapcsolatban áll a Tarjáni Zenei Egyesület. Rendszeresen látogatják egymást a két ország zenészei, táncosai, s a zenekar vezetője minden tarjáni fesztiválon részt vesz. A francia zenekarnak legutóbb két évvel ezelőtt tapsolhatott a közönség.

Az 50 tagú együttes ma érkezik Tarjánba. Holnap az ünnepi szentmisén az együttes szaxofon-kvartettje játszik a templomban, majd naponta tapsolhat a közönség a fesztiválon a modern, jazz-hez, big bandhoz hasonló zenére. Szombaton délután a Budai várban is szerepelnek, majd hétfőn balatoni kirándulás után indulnak haza. Jean-Marie Goux három évvel ezelőtt átvehette Tarján Díszpolgára címet.

Első alkalommal tapsolhat a közönség a német, 50 tagú Heikendorfi Spielmannzugnak. A show-zenekar Észak-Németországból, a Keleti-tenger mellől érkezett. Indulókat, ismert dallamokat játszanak. Néhány héttel ezelőtt Hattstedtben egy versenyen kategóriájukban az elsők lettek. Ugyanitt a tarjáni Stréhli-zenekar is első osztályú minősítést kapott koncert kategóriában.

A zenészek ellátásáról a tarjáni Zenei Egyesület gondoskodik majd. Az egyesület a fesztiválra jelentette meg vadonatúj videokazettáját, amelyben a helyi nevezetességeken túl az egyesület zenekarai, táncscoportjai és kórusai is bemutatkoznak. (sugár)

1999. augusztus 16.



 
  Várgesztesi Vagányok Sramlizenekar Várgesztesi Vagányok Sramlizenekar
gesztesivaganyok.uw.hu
 
Balambér Tamara Balambér Tamara
 
galéria
 
Sramlikings
www.sramlikings.hu
 
Zenei Fesztivál 2009
Barna Máté fotói
 
Közösségi élet
galéria
 
Tarján Község Önkormányzata
www.tarjan.hu
 
esküvői ruhák Dream Dress Szalon
esküvői ruhák
 
  Tarjáni Zenei Egyesület · HU-2831 Tarján, Csalogány u. 35.    tel./fax: +36-34/372-855     e-mail:strehli@pr.hu
webmester: tomacolor studio